Pizza egészségesen: sikerült végleg megdönteni a tévhitet

Azt, hogy melyik étel egészséges vagy egészségtelen többféle megközelítésből szokták elemezni.
Pizza egészségesen: sikerült végleg megdönteni a tévhitet

A tésztákról általában azt tartják, hogy nem egészséges és hizlal is, ezért lehetőleg ne együnk sokat belőlük. Ezt az állítást most megcáfolta egy olasz kutatócsoport, akik még egy tanulmányt is közzétettek a Nutriens című folyóiratban. A kutatás szerint azt állítják, hogy a friss pizza enyhíti a reumát.

Ha ez tényleg így van akkor célszerű otthon is egyre többet készíteni ebből az olasz tészta féléből, akár saját kis kemencét is készíthetünk vagy vásárolhatunk magunknak hozzá. De természetesen pizzasütők, pizzakemencék webáruházból is beszerezhetők, legtöbb esetben házhoz is szállítják azokat.

Miről szól a kutatás?

A kutatás során több egyetem és kutatóközpont szakemberei 365 reumás beteg étkezési szokásait vizsgálták egy egész éven keresztül és arra a következtetésre jutottak, hogy azok a betegek, akik hetente legalább egy fél pizzát fogyasztottak, jobban érezték magukat. Egy tanulmány szerint kevesebb lett a gyulladás és csökkentek az izületi fájdalmak.

A kutatók a mediterrán étrend előnyeire, a mozzarella sajt és az olívaolaj fogyasztására fogták, mert ezek gyulladáscsökkentő tápanyagok. A paradicsomszósz hozzájárulását nem tudták mérni a kutatáson belül.

Mennyire igazak a kutatás eredményei?

Azt, hogy ez a kutatás mennyire valós eredményeket tartalmaz nem tudni, de egy dolog biztos, hogy a mediterrán étrend egészséges hatásait a világon mindenhol elismerik. Valóban gyulladáscsökkentő tápanyagokat tartalmaz és erről még a német reumatológiai társaság is úgy nyilatkozott, hogy az Omega-3 zsírsavak fokozott bevitele a halak, növényi olajok, diófélék és algák segítségével javítják az egészséget és a közérzetünket.

Magyarországon a reumás betegek számára is javasolják a mediterrán diétára történő áttérést, mert a betegek szervezetében nem csak a gyulladások csökkennek a diéta hatására, hanem a népbetegségnek számító túlsúlyt is képesek csökkenteni vele.

Azonban hazánkban az olívaolaj fogyasztása még nem elterjedt, hiszen a sertészsír használatára épül a magyar konyha. Nagyon nehéz a magyar embereket meggyőzni arról, hogy más nemzetek ételeit részesítsék előnyben, még akkor is, ha az esetleg egészségesebb lenne számukra.

A kutatások eredményei tehát bizonyították a friss pizza jótékony hatását, azt azonban nem vizsgálták, hogy az előre elkészített és a fagyasztóból kivett pizza elkészítésénél megmarad-e ez a hatás, így erről nem is nyilatkoztak a kutatók.

Összegezve

A legfrissebb kutatások szerint a pizza fogyasztása, mint a mediterrán étkezés egyik alapeleme, jó hatással van a reumás betegek életminőségének javítására. A mediterrán étrend alapelemei a mozzarella sajt és az olívaolaj csökkentik a betegek szervezetében a gyulladást, így csökkentve az izületi fájdalmakat.

Kapcsolódó cikkek

Cukor, a libidógyilkos - Hogyan hat a cukorfogyasztás a szexuális kedvre

Cukor, a libidógyilkos

A libidót, a nemi vágyat sok minden "megölheti". Az egyik legnagyobb gyilkos, a cukor. A cikkben ezzel kapcsolatban olvashatsz hasznos információkat.

A HIIT (magas intenzitású intervallum edzés) 8 előnye - HIIT edzés

A HIIT (magas intenzitású intervallum edzés) 8 előnye

A magas intenzitású intervall edzésnek számtalan előnye létezik. Mi most 8 ilyen előnyt sorolunk fel.

A koleszterinről közérthetően és gyakorlatiasan

A koleszterinről közérthetően és gyakorlatiasan

A „koleszterin” kifejezés a köztudatban mára olyan mumussá vált, amiről mindenki hallott, ám mégis kevesen tudunk érdemben eligazodni a ránk zúduló információáradatban.