Jobb az élelmiszerekből, mint kapszulából nyerni a vitaminokat

Semmivel sem növelik meg az étrendkiegészítők az élettartamunkat - derült ki egy amerikai kutatásból. Azokat a vitaminokat azonban, amelyek valóban meghosszabbították az életet, inkább az élelmiszerekkel együtt viszik be az emberek.
Jobb az élelmiszerekből, mint kapszulából nyerni a vitaminokat

Az amerikai NHANES 1999 és 2010 között vizsgált halálozási és táplálkozási adatokat, míg végül arra a megállapításra jutottak: a kapszulában szedett vitaminok semmiféle pozitív hatással nem voltak az élettartamra nézve.

A tanulmányból az is kiderül: az élelmiszerrel bevitt K vitamin, magnézium és cink megnövelheti az élettartamot, mivel csökkenti a keringési betegségek kialakulását. A rák esélyét ugyanakkor a magnéziumfogyasztás csökkentheti a leghatékonyabban.

Margit Richter, a német táplálkozási szervezet igazgatója szerint a tanulmány rámutat, hogy amit évtzedek óta hiszünk, valójában tévedés:

"Semmire nem megyünk azzal, ha vitaminokkal és ásványi anyagokkal traktáljuk a szervezetünket. Ami igazán fontos, azt bevihetjük az élelmiszerekből is, és ha nem szevedünk súlyos vitaminhiányban, tartózkodhatunk a kapszuláktól."

Az ilyen kivételeket szerinte minden esetben érdemes először a kezeőorvosunkkal megbeszélni.

Egyeseknek mégis érdemes lehet vitaminokat szedni a Richter ajánlása szerint: a vegánoknak a B12-t, míg a szoptatós korban lévő csecsemőknek a D és K vitaminokat javasolják.

Kapcsolódó cikkek

A valaha volt legegészségesebb fagylalt - Cukormentes fagyi recept

A valaha volt legegészségesebb fagylalt

A fagylalt finom. A fagyizókban kapható hűs desszertekben azonban lehetnek tartósítószerek és egyéb olyan anyagok, amelyek nem éppen egészségesek. Cikkünkben ezért egy könnyen elkészíthető fagyi receptjét hoztuk el.

Három dolog, amit rosszul tudsz az edzésről

Három sportmítosz, ami nem feltétlenül állja ki az igazságpróbát

Mint ahogyan mindennel kapcsolatban, a sporttal kapcsolatban is léteznek különféle mítoszok. A cikkben ezeket a mítoszokat mutatjuk be.

Miért ne fogyassz túl sok cukrot? A cukorfogyasztás káros hatásai

Miért ne fogyassz túl sok cukrot? A cukorfogyasztás káros hatásai

A cukor rendkívül káros az egészségre. Főleg, ha túl sokat fogyasztunk belőle. A cikkből megtudhatod, hogyan hat a cukor az egészségre.