Bőrgyógyász javasolja: A tavalyi naptejet inkább dobjuk ki!

A felbontott tavalyi naptejet már idén inkább ne kenjük magunkra. Ezt tanácsolja a bőrgyógyász az idei nyár kezdetén.
Bőrgyógyász javasolja: A tavalyi naptejet inkább dobjuk ki!

A savak oxidációs folyamatokat indítanak el, amely az összetevőket is megváltoztatják, így ez a biztosított napvédelmet károsan befolyásolja.

A korlátozott napvédelem csak az egyik oka annak, hogy a régi naptejet kidobjuk: „Azok az anyagok, amelyek az oxidáció során károsodnak, rákkeltőek lehetnek. Bár „bizonyíték” még nincs erre. Egy francia és egy amerikai tudós friss tanulmánya a közelmúltban új bizonyítékokat szolgáltatott a tézisről: ennek értelmében az UV védőszűrővel rendelkező oktokrilént tartalmazó krémekben az idő múlásával potenciálisan rákkeltőnek tartott benzofenonok képződtek.

Felbontás után addig használjuk a napkrémeket, ameddig a tubuson vagy dobozon lévő kör alakú címke jelzi. Például: 12M, azaz felbontás után 12 hónapig tárolható.

Javasoljuk, hogy felbontáskor egy vízálló filctollal írjuk rá a dobozra az aznapi dátumot. Néhány naptejen megjelölik a pontos szavatossági időt is, így azután már ne használjuk! Fontos, hogy az EU-ban akkor kell feltüntetni a lejárati dátumot a kozmetikumokon, ha az eltarthatósági idő nem haladja meg a 30 hónapot.

A Nivea azt ajánlja, hogy hűvös, száraz helyen tároljuk a naptejeket, amelynek az eltarthatósági ideje a gyártástól számítva legalább 30 hónap.

Kapcsolódó cikkek

11 tipp az allergénmentes otthonért - tippek téli allergia ellen

11 tipp az allergénmentes otthonért

Az otthonunkban, a lakásunkban nagyon sok allergiát okozó dolog lehet. A cikkben tippeket adunk, hogyan tehetjük az otthonunkat allergénmentessé.

Ép testben ép lélek: Így formálja a boldogság az egészséget

Ép testben ép lélek: Így formálja a boldogság az egészséget

A lélek egészsége nélkül, a testünk sem lehet egészséges. A boldogság pozitívan hat a mentális egészségre. Mutatjuk is, hogyan!